"Találkozunk a Jászain!" - Hangzik el számtalanszor a mai hétköznapokban ez a mondat egy-egy találkozó egyeztetésekor. És már talán sokan nem is tudják, hogy ki is volt Jászai Mari, akiről a Margit-híd pesti hídfőjénél található teret elnevezték.

„Jászai Mari az a színésznő, aki mindig a valóság illúziójával hatott, bármilyen fenséges és nagyszerű volt is. Ő elhitette velünk, hogy való élet az, amit szemünk láttára végig él. Őszinte és egyszerű volt a maga módján. […] Ő volt a mindenek fölött való színész. A színjátszó, akit a lelki és testi átváltozás ősi nagy ösztöne egyszer odavitt abba a világba, amely egészen az övé, amelynek nincsenek határai, amelyben lehet a kis pesztonkából királynő, ahol szép lesz a csúnya és rúttá kendőzi magát a szép. Az örök színész, egész színész, abszolút színész volt ő, aki nappal igénytelenül öltözött, nem bánta, ha sokan csúnyának tartják, nem igyekezett tetszeni, nem törekedett arra, hogy mindenkit elbájoljon, meghódítson vagy elkápráztasson a szellemével. Szinte nőietlen volt rideg lelki magányában, lemondva a nőiesség ősi és örök vágyáról: tetszeni mindenkinek! Ő nappal nem akart tetszeni és nem akart ékes lenni. Minden erejét, képességét, akaratát a szerepei számára tartogatta.”

 A Schöpflin Aladár féle Magyar Színművészeti Lexikonban olvashatjuk ezeket a sorokat a színésznőről.

1850. tél végén, február 24-én született a Komárom-Esztergom megyei Aszár településen. A születési anyakönyvi kivonata szerint Kripl Mária Anna néven látta meg a napvilágot, apja Kripl József hajdú, anyja Keszey Julianna. Jászai Mari írásaiban apját Krippel József néven említi, az anyakönyvezés során tehát lehetséges, hogy tévesztés történt. Jászai Mari a Krippel nevet gyűlölte, mert a német Krüppel szó nyomorékot jelent.

Krippel Mari hároméves volt, amikor a család, az édesanya kérésére Győrbe költözött. Marinak három bátyja volt, s Keszey Julianna szerette volna, ha a gyerekek a városi iskolákban tanulhatnak majd. Az édesapa eleget tett felesége kérésének, Győrben egy Hűbéri nevű háziúr házában kaptak házmesteri lakást. A gyermekek apja házmesteri teendői mellett ácsként dolgozott - látástól vakulásig. Mari 4 éves volt, amikor édesanyja váratlanul meghalt, élete pedig hirtelen egy rémregényre kezdett hasonlítani: sváb mostohája halálra dolgoztatta, miközben apja egyre erőszakosabb lett, gyakran verte szinte eszméletlenre gyerekeit, egyik legkedveltebb eszköze pedig a vizes kötél volt, amit a gyerekek, a férfi utasítása szerint, sokszor maguk áztattak be a fenyítéshez. “A színpadon az apám vagyok, az életben az anyám” – írta már felnőtt fejjel a gyerekkori megrázkódtatásokra utalva.

Mari mindössze négy elemit végzett az Orsolya-rendi apácáknál, majd dolgozni küldték. Tizenegy éves korában egy kocsmában lett cseléd, később pesztonkának állt Bécsben, majd egy magyar markotányoshoz került, aki mellett 16 éves korára ő maga is kitanulta a mesterséget. 16 éves korában a porosz-osztrák háború legnagyobb csatájában, a königgrätzi ütközetben találta magát, ahol nemcsak élelemmel látta el a katonákat, hanem sebesülteket is ápolt, a helytállásáért és bátorságáért pedig oklevelet és 300 forint jutalmat kapott. A jutalom mellett hatalmas trauma is ekkor és itt érte: egy katonatiszt erőszakkal vette el szüzességét. 

Mari a jutalompénzből ruhákat vett, és visszatért Győrbe, ahol jelentkezett egy helyi társulathoz. Statisztaként kezdett, majd egyre feljebb kapaszkodott, Szilágyi Rita A színpad nagyasszonyai című könyvében pedig arról ír, hogy állítólag a színház több dolgozójával is összeszűrte a levet, és ugyan 2 évig Kassai Vidorral házasságban élt, saját nyilatkozata szerint hiába kereste a szerelmet, sosem találta meg:

"Egy lélekre szomjazom, elepedek érte – aki többet érjen, mint én, hogy imádhassam… Milyen rettenetes egyedüllét! Kinek panaszkodjam? Hiszen éppen az az egy hiányzik, akinek panaszkodhatnám" 

A gyerekkorában kimaradt tudást felnőttként pótolta, rengeteget és szorgalmasan tanult. Tudott németül, angolul és franciául, a színpadra vitt műveket sokszor eredeti nyelven olvasta, és még a fordítással is megpróbálkozott. Egy kolozsvári szereplésekor figyelt fel rá Nemzeti Színház igazgatója és rögtön szerződtette is. Jászai Mari egyetlen 1 évad erejéig vállalt fellépéseket a Vígszínház színpadán, közel 50 évig, haláláig a Nemzeti deszkáin szerepelt. 

(A Nemzeti Színház első épülete)

Jászai Mari alakította először Évát is Az ember tragédiájában, amelynek 1883. szeptember 21-i bemutatójára megnagyobbították a színpadot, és ez volt az első alkalom, hogy már villanyfénnyel, nem pedig gázlámpával világítottak a Nemzeti Színházban. Eljátszotta még többek közt Shakespeare nőalakjait, Elektrát, Antigonét, Kleopátrát, Lady Macbethet, valamint a dajkát és Capuletnét a Rómeó és Júliából. 

Jászai élete utolsó évében, 1926. januárjában Erzsébet királynőt alakította Schiller Stuart Máriájában, egészsége megromlásával azonban életrajzírót választott, hogy megalapozza halála utáni kultuszát. Mikor a halálos ágyán felkereste az egyik kollégája, aki a hogyléte felől érdeklődött, csak annyit mondott: “Úgy vagyok, mint az egyszeri zsidó a hangversenyen: várom a végét.”