"Rossz voltam, s te azt mondtad, jó vagyok.
Csúf, de te gyönyörűnek találtál.
Végig hallgattad mindig, amit mondtam.
Halandóból így lettem halhatatlan."
Egyik, talán legismertebb idézete ez Pilinszky Jánosnak, akinek megannyi verset, esszét, rajzot, drámai művet és prózai alkotást köszönhetünk. Akinek sorait nem mindig könnyű (meg)érteni, mégis ha ízlelgeti az ember az egyes sorokat, szavakat, akkor olyan üzeneteket kap rajtuk keresztül, melyek a mindennapokhoz hatalmas értéket adnak.
Pilinszky János 100 évvel ezelőtt, 1921-ben született Budapesten. Középiskolai tanulmányait 1931 és 1939 között végezte a budapesti Piarista Gimnáziumban. Érettségi után a Pázmány Péter Tudományegyetem Jog- és Államtudományi Karára iratkozott be, ám fél év után az egyetem Bölcsészettudományi Karán folytatta tanulmányait, művészettörténeti, magyar, valamint olasz irodalmi és nyelvészeti előadásokat hallgatott. 1944 májusában kapta meg egyetemi végbizonyítványát; a diploma megszerzésére már nem jutott ideje – ősszel behívták katonának, s alakulatával (karpaszományos tüzérként) rövidesen Ausztriába, majd Németországba került. Harcokban nem vett részt, a háború után egy ENSZ által létesített, amerikai fennhatóságú táborba került. 1945 novemberében tért vissza Budapestre.
Első verseit 1938 végén, 1939 elején a Napkelet, az Élet és a Vigilia közölte - ezeket később nem vette fel kötetbe.1941-44-ben az Élet segédszerkesztője volt. 1944 őszén katonának hívták be, így került el a németországi Harbachba, ahol egész életre szóló, megrendítő élménye lett a koncentrációs táborok borzalmaival való találkozás.
1946-48-ban az Újhold társszerkesztője volt. Nevét joggal sorolják ugyan az Újhold köréhez, de hasonló erős szellemi és személyes kötődések fűzték más csoportosulásokhoz is, így a Vigilia és a Válasz köréhez. Verseit a Magyarok és a Válasz közölte; első kötetét, a Trapéz és korlátot 1946 a Szent István Társulat adta ki. E vékony kötettel nyerte el 1947-ben a Baumgarten-díjat. 1947-48-ban ösztöndíjasként több hónapot Rómában töltött.
1949-től nem publikálhatott, az irodalmi élet perifériájára szorult. Ekkoriban verses meséket írt; a meséket tartalmazó kötetével lépett a kényszerű hallgatás után először a nyilvánosság elé (Aranymadár 1957).
1956-ban rövid ideig a Magvető Kiadó lektora, 1957-tó1 az Új Ember című katolikus hetilap belső munkatársa, nagyrészt itt jelentek meg tárcái, vallásos és bölcseleti elmélkedései, művészeti kritikái.
A második világháború utáni magyar líra egyik legnagyobb teljesítménye a Harmadnapon 1959 című kötet. Eredetileg a Senkiföldjén címet viselte, de Pilinszky kénytelen volt megváltoztatni, mert megjelenését ehhez kötötték.
Az 1960-as évek elejétől számos alkalommal utazott Nyugat-Európába; Párizsban hosszabb időt is töltött, 1975-ben Amerikába is eljutott. Nemzetközi elismerését kiváló versfordításaikkal olyan költőtársak segítették, mint az angol Ted Hughes és a francia Pierre Emmanuel. (1976-ban Ted Hughes vendégeként aratott sikert Londonban.)
1970 végén ismerkedett meg Jutta Scherrer német vallástörténésszel. Szerelmük idejére esett Pilinszky utolsó alkotói korszaka, amely a Szálkák 1972 című kötettel kezdődött és a Kráter 1976 című gyűjteménnyel zárult. Életképek című színművét 1980-ban mutatták be az Egyetemi Színpadon.
Hatalmas rajongással követte Törőcsik Mari munkásságát. Egyszer, egy előadás után oda is ment a művésznőhöz és megkérdezte tőle, hogy lesz-e a felesége. Mari jót nevetve nem-et mondott, de olyan barátság alapja volt ez a találkozás, mely egy megmagyarázhatatlan, misztikus erővel szőtte át mindkét alkotó életét. Pilinszky még Velembe is követte Marit, oda költözött, hogy közel lehessen hozzá.
Pilinszkyvel annyira szoros volt a kapcsolata, hogy ő lett a lánya, Teréz keresztapja is. „Egyszer meg akarta nevettetni: a velemi házunk teraszán váratlanul fejen állt neki, és így beszélgetett vele egy ideig. Fantasztikus pacák volt” – mondta ezt anektodázva egy interjújában Törőcsik Mari. Munkakapcsolat is volt közöttük, sok más mellett összekötötte őket például a Déryné, hol van? című film. A Nemzeti Filmintézet oldalán ezt olvashatjuk:
„Ma azt mondanák, igazi all-star csapat forgatta a filmet: Déryné naplói alapján a költő Pilinszky János írta a forgatókönyvet, Törőcsik Mari játszotta a főszerepet, a filmet a férje, Maár Gyula rendezte, Koltai Lajos fényképezte, és a mellékszerepeket is olyan neves színészek alakították, mint Kern András, Major Tamás vagy Esztergályos Cecília, a filmben elhangzó dalt pedig Cseh Tamás énekli.”
Pilinszky János: Szent Lator
Törőcsik Marinak
Akkorra már belepték a legyek
túl az agónián
túl a tetanuszon,
és messze túl szögeken, sebeken
se tárgy, se test
nyilvánosan
között
se ácsorgás
(behorpadt szentségtartó),
se röpülés
barát,
barátság mindörökre.
Míg az ötvenes években viszonylag szűk körben ismerték, a hetvenes években már általános elismerés övezte - 1971-ben József Attila-díjat, 1980-ban Kossuth-díjat kapott -; ám a felé forduló figyelem részben megzavarta, fokozta szorongásait. Önéletrajzaim címmel „vertikális regényt” készült írni, ennek egyik fejezetéből filmet rendezett volna, Kocsis Zoltán társaságában operát akart írni. E terveiből semmit sem tudott megvalósítani.
Alig egy hónappal az Ingrid Ficheux-vel kötött házassága után, 1981. május 27-én Budapesten elhunyt.
Források: könyvesmagazin, contextus, fortepan
