Tehetséges elődeink_huszonegyedik rész
2020. november 02. írta: Tehetséges magyarok

Tehetséges elődeink_huszonegyedik rész

Molnár Borbála

 Molnár Borbála, az első népszerű magyar költőnő, aki megfogalmazta: a jobb ízlésű regényeket nem kárhoztatja, mégis sokkal hasznosabbnak tartja a valóságos históriákat. 

molnar_borbala.jpg 

1760. augusztus 25-én született Sátoraljaújhelyen. Kisnemesi családban nevelkedett, apja Molnár István református kántortanító, a hartai malom nemes származású bérlője volt, aki a leányát olvasni megtanította, de írni nem, hogy szerelmes levelek írására ne fordítsa tudását. Borbála, mint sokan ebben a korban, lopva tanult meg írni.

Ő volt az első magyar költőnő, akinek nyomtatásban is megjelentek a versei, és ugyancsak ő volt az első, aki már meg is tudott élni az írásból. Persze hosszú és meglehetősen rögös út vezetett idáig.

A "Magyar Minervának" titulált lány saját bevallása szerint azért kezdett írni, mert boldogtalan volt a házassága. Édesanyja unszolására ment férjhez, és 3 gyermek édesanyjaként vált özveggyé. Súlyos anyagi gondjaitól költői működése szabadította meg. Kassán megjelent négykötetes összeállítása váratlan nagy sikert aratott. Karrierjét pártfogók és mecénások mellett irodalmi barátságok is egyengették: Gvadányi Józseffel, Czizi Istvánnal és Édes Gergellyel folytatott levelezésének számos darabja került nyilvánosság elé. Költeményeivel pedig hamar kedves lett a közönségnek. Ezt mutatja, hogy 1793-ban megjelentetett művéből egyetlen év elteltével új kiadást kellett készíteni. Írásaiban a női élet problémáit tárta az olvasók elé. A boldogtalan szerelmet és a szülők által kierőszakolt házasságot, saját érzéseit verselte meg.

Molnár Borbála sikerének titka a kor olvasói körében az volt, hogy részben betartotta a korfelfogás előírásait. A panaszkodás tűréskészséggel párosult és engedelmes volt a vallási és szülői intelmekkel szemben. Kedvelt témakörei: a szomorúság, a csalódás, a szerelem hiánya, a szülői erőszakkal kikényszerített házasság, a korszak társadalmi rajza, házi és családi élete, mindennapjai voltak. Irodalmi munkásságának célja az (is) volt, hogy „az ő életének tükörét” tartsa olvasói elé.

Az 1795-ös év nagy változásokat hozott Molnár Borbála életében, ugyanis ekkoriban hívta meg maga mellé társalkodónőnek egyik csodálója, Mikes Anna erdélyi grófnő. Noha anyagi gondjai ezzel egy csapásra megoldódtak, a munka egyáltalán nem bizonyult kellemesnek; úrnőjének merev szertartásossága, a napi felolvasások és beszélgetések lélekölő, zsongító unalma és az állandó, nyomasztó bezártság mind igen rossz hatással voltak Borbála kedélyére, és helyzetén az sem sokat segített, hogy a grófi család mélyen katolikus tagjai roppant ellenségesen viszonyultak a néhai református kántortanító lányához. Összesen húsz évig szolgálta a grófnőt, majd annak halála után fiához költözött Hajdúbagosra, és ott is hunyt el 1825-ben, 64 éves korában.

 

Molnár Borbála: A tavasz

Ím a természetnek mosolyog szépsége,
S a nyíló tavasznak újít kedvessége,
Az újult mezőre mihelyen kilépek.
A kincses természet munkái mely szépek,
Mint gyenge csecsemők, nevetnek a plánták,
Téli polájokat melyek már elhányták […]
Úgy tetszik, hogy ezek nékem azt hirdetik,
Hogy az én testem is bár eltemettetik,
De lételem azzal semmivé nem lészen,
Sőt magára egykor újult formát vészen.
Mivel ha a plánták végként el nem vesznek,
Sőt minden tavasszal új életet vesznek,
Hogy veszne el az ég legcsudább remeke,
A pornak töredék, de lelkes gyermeke? […]
Ez, mondom, mi módon veszne el végképpen,
Alább való lévén a plántáknál éppen,
Sőt, inkább mint a mag, elvettetik teste
A halálban, midőn érkezik el este,
S a megrothadásra száll a föld porába;
De majd fog öltözni egy nap új formába,
És ki fog kelni a rothadás méhéből,
S új ház lész a régi hullt töredékéből.
Az újult természet nékünk ezt hirdeti,
Hogy lész a halálnak majd elenyészeti,
S valamint a plánták fogytával a télnek,
Úgy az emberek is a földből felkélnek,
Felkelnek, s örökké élni meg nem szűnnek,
Kiveszvén belőlek gyökere a bűnnek.

Molnár Borbála költészetéről és alakjáról méltánytalanság lenne egészen megfeledkezni: hisz levelezéseivel egy új műfajt, egy új divatot honosított meg itthon, és ő nyitotta meg az utat az eleinte csak szórványosan jelentkező, majd a 20. század elejére alaposan megszaporodó magyar nőírók előtt. Elsőségét – és ezáltal irodalomtörténeti jelentőségét – pedig még a fentebb stíljével egészen más minőséget képviselő kortársa, Kazinczy is elismerte. 

 

Munkái:

  1. Molnár Borbála munkáji, Kassa, 1793, négy kötet. (Versek)
  2. Egy nemes cselekedet leírása, mellyet Molnár Borbála terjeszt a magyar világ eleibe, Pest, 1797.
  3. Főstrázsamesternek Csízi Istvánnak nemes Molnár Borbálával az erkölcs pallérozását és a szív megjobbítását tárgyazó verses levelezései, mellyek leginkább beteges állapottyában munkálattak, Pozsony, 1797.
  4. Barátsági vetélkedés, avagy Molnár Borbálának Máté Jánosné asszonnyal két nem hibái és érdemei felől folytatott levelezései, Kolozsvár, 1804.
  5. Szerencsétlen indulat vagy Sarolta és Sándor, mellyet versekbe szedett, Kolozsvár, 1804.

 

 Források: nlc, wikipedia, kultura.hu

A bejegyzés trackback címe:

https://tehetsegesmagyarok.blog.hu/api/trackback/id/tr816269424

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása