Tehetséges elődeink_58.rész
2021. szeptember 21. írta: Tehetséges magyarok

Tehetséges elődeink_58.rész

Cseh Tamás

 

1920_2.jpg

A Bakony indiánja, aki egy szál gitárral hódította meg közönségét: Cseh Tamás

 

Cseh Tamás 1943. január 22-én született Budapesten, de 13 éves koráig Tordason élt. Nagyon ügyesen rajzolt, 1952-ben már ő készítette el a Rákosi születésnapját köszöntő plakátot. Gyermekkorában sokat énekelt,főleg a nagymamájával.(Érettségire gitárt kapott tőlük.)

1956-ban ismét  a fővárosba költöztek. A középiskola  után már saját zenekart is alapítottak a szomszéd fiúkkal. (Sztereó) Elvégezte a Budapesti Tanítóképző, majd az egri Tanárképző és a Képzőművészeti Főiskolát is. 7 évig rajzot tanított egy kőbányai általános iskolában.

"Képzőművészeti főiskolára szerettem volna járni, festő szerettem volna lenni. Rókautakon előbb a tanítóképzőt, aztán a tanárképzőt, végül a képzőművészeti főiskolát is sikerült elvégeznem. Tanítottam”.


Bár ahogy a fenti sorok is bizonyítják, sokáig festő szeretett volna lenni, képzőművész vénája elsorvadt, miután 1971-ben találkozott Bereményi Gézával. Barátságuk és munkakapcsolatuk egy életre szólt. A vizivárosi Iskola utcai közös albérletben születtek a legendás dalok: Ócska cipő, Antoine és Desiré, majd szinte minden nap újabb és újabb.

csehberemenyi.jpg

"Cseh Tamás és Bereményi Géza nagyon sokáig ketten vitték a hátukon azt az énekes-dalszerzői műfajt, ami valamiért itthon csak alig - vagy sehogy sem - létezett, miközben máshol éppen virágzott. Igaz, ők együtt csinálták azt, amit mások egyedül, de nem is a Nyugaton voltunk, hanem a szocialista Magyarországon. A Levél nővéremnek ott van minden idők legjobb magyar lemezei közt, és annak ellenére, hogy általában a szövegek miatt szeretik, ezek a számok szerintem sokkal inkább arra a jellegzetes dallamvilágra voltak hatással, ami később a nyolcvanas-kilencvenes évek undergroundjában is visszaköszönt, amíg el nem söpörték az áthajlások és az alter."- Szabó Benedek

Ma egy különleges tábla látható egykori lakóhelyükön, egy lakónévsorral, azoknak a személyeknek a nevével, akik a lemezeiken szerepelnek.

Cseh Tamás először 1971-ben játszott közönség előtt. Első lemeze, a Levél nővéremnek 1976-ban jelent meg, ezt követte az Antoine és Desiré, a Fehér babák takarodója, a Műcsarnok, a Frontátvonulás, Jóslat, Utóirat, Mélyrepülés, Vasárnapi nép, Új dalok, Nyugati Pályaudvar, Levél nővéremnek II., A telihold dalai, Jóslat a metrón, A véletlen szavai, Az igazi levél nővéremnek, és Ady című album.

1980-ban megnősült, feleségül vette Császár Bíró Évát, házasságukból két gyermek született: András és Borbála.

Évtizedeken állt egy szál gitárral, játszott és énekelt. Énekelt a szereremről, barátságról, örömről, bánatról.

Mindig az aktuális életről mesélt. Aki végighallgatja lemezeit, az ízelítőt kap a hetvenes évektől a rendszerváltásig tartó időszakról és még az azt követő évekről is. Nagyon vágyott arra, hogy szeressék, és ezt többnyire el is érte. Egészen különös módon alakította át a zenei hatásokat, melyekkel találkozott, a francia sanzont, vagy a népzenét, a saját arcára-hangjára.

1974-től a 25.Színházban,majd a Várszínházban és a Katona József Színházban, a Bárka Színházban adott önálló esteket. Rengeteget áll színpadon, mégis élete végéig nem tudta megszokni a rivaldafényt.

Munkásságát elismerve A Fővárosi Önkormányzattól Bereményivel közösen Pro Urbe díjat kaptak. 2001-ben Kossuth Díjat, majd Liszt Ferenc Díjat vehetett át.

Cseh Tamás, az indián

Működik egy indiántábor a Bakonyban, amit Cseh Tamás hozott létre fiatal lázadóként. Tanulmányozta az indiánok  életét, társaival próbálták az életmódjukat átvenni. Játékuk a rendszerből való kilépés jelképe volt. Tiszta törvényekre, egyszerűségre vágytak Cseh Tamás a Füst a szemében nevet kapta. Naplónak induló iratából kiadásra került a Hadiösvényen, majd a Csillagokkal táncoló Kojot című könyve.

cseh_tamas_indian.jpg

2006-ban tüdőrákot diagnosztizáltak nála. A halálos kór sajnos legyőzte. 2009. augusztus 27-én több ezren búcsúztatták a Farkasréti temetőben. Az indián társak hagyományaik szerint búcsúztatták a törzsfőnököt.

 

Források: wikipedia, index, fidelio, HVG

A bejegyzés trackback címe:

https://tehetsegesmagyarok.blog.hu/api/trackback/id/tr216695956

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása