Budapestről indultam Gödöllőre, hogy találkozzak az EYCIIR Galéria tulajdonosával, Vörös Eszterrel. A GPS nem akarta felismeri a legjobb útvonalat, ezért felhívtam Esztert, aki a belvárosi piac mögött található kis parkolóba irányított. Innen tud ugyanis az ember belépni egy igazi kis ékszerdobozba. Szép, gondozott kis belső kerten keresztül vezet a bejárat Eszter világába, vagyis a Galériába, ami egy régi családi ház volt eredetileg.

(Fotó: Takács Gergely)

Semmiképp sem szeretném „lefesteni”, hogy milyen látvány tárul az ember fia/lánya elé, amikor belép ide, mert ezt mindenkinek meg kell tapasztalnia. A bútorok, képek, apró ékszerek, székek, díványok, festmények, kabátok mind-mind külön életet élnek és együtt egy szavakba nehezen ölthető csodát alkotnak.

Mikor és minek a hatására kezdtél festeni 23 évesen?

2014. januárban az első alkotásom egy rajz volt, amit most is otthon őrzök egy mappában. Lehet, hogy kicsit elcsépelt, de egy álom hatására készült el, és ekkor még nem is voltak semmiféle eszközeim, egy natúr papíron egy tollrajz volt. Ekkor még végzős egyetemista voltam és egyáltalán nem éreztem azt, hogy ez lesz az én utam. Az ELTE angol szakán tanultam, de nem éreztem, hogy tanár szeretnék lenni. Amikor ezt az említett első álomképet papírra vetettem, ezt követően elsétáltam egy papírboltba és vettem pár tűfilcet. Aztán 1 év múlva eljutottam az akril festékekig, igazából akkor kezdtem bele az festésbe.

Az első festmény után mi volt a következő lépés?

Először csak a saját facebook oldalamon készítettem egy mappát, ahová feltöltöttem a rajzaimat. Már akkor is az EYCIIR nevet használtam, ami egy Picassotól származó idézetnek a rövidítése: Everything you can imagine is real. Igazából nagyon gyorsan beindultak a folyamatok, egyik dolog hozta a másikat. Meghívást kaptam egy aszódi csoportos kiállításra, ami az Ajtót nyitunk elnevezést kapta és a galgamenti művészeket hivatott támogatni. Ez egy nagyon meghatározó élmény és esemény volt számomra. Fontos az embernek, hogy hogyan fogadják, és milyen visszajelzéseket kap az első szárnypróbálgatáskor. Ez egy nagy löketet adott lelkileg. Már akkor kiemelték a munkáimat, és méltatták, hogy ezt a stílust nem látják máshol. Ezt követően készítettem el a social media oldalaimat, amik pillanatok alatt több ezres követői tábort tudhattak magukénak. Ekkor még bizonytalan voltam az árazásban, nem igazán tudtam, hogy hogyan kell jól használni ezeket a felületeket.

(Fotó: Takács Gergely)

Hogyan jutottál ide, ebbe a Galériába?

2018. augusztus óta vagyok itt. Kaptam egy megbízást az akkor még Gödöllő táncegyüttestől. Szerettek volna egy tablót készíttetni a gyermek táncszínház tanulóinak. Egy életfát festettem végül a számukra arany és fekete színekkel. Mivel a vászon annyira nagy volt, amit én otthon nem tudtam volna kifeszíteni, ezért az akkori hobbibolt vezetője (a szomszéd helyiség – a szerk.) felajánlotta nekem, hogy itt van hely, fessek itt. Aztán a munka során beszélgettünk róla, hogy én már nagyon szeretnék egy saját galériát, ahol kiállíthatok és vendégeket is tudok fogadni és erre ő mondta, hogy ne várjak tovább, csináljuk meg. És így itt maradtam. 2019-ben költöztem a nagyobb terembe, most pedig már év elején ki is bontottuk a gipszkarton falat és így lett kész ez a kibővített Galéria, ahol most ülünk. Nagyon kedvező a helyszín, most már bátran mondhatom ennyi idő után. A piactér mellett vagyunk, itt van a Gödöllői Kastély a túloldalon és a Művelődési Ház is. Aki ide látogat a programokra, annak karnyújtásnyira van a Galéria és büszkén mondhatom, hogy sokan egybe is kötik a városi-, kulturális programjaikat azzal, hogy hozzám is ellátogatnak.

Melyik alkotás a te személyes kedvenced a jelenleg kiállítottak közül?

A tavaszi szél című festményem. Ezt a sajnálatos módon elmaradt vecsési könyvtárban tervezett kiállításra készítettem 2020-ban. Ez egy nagyon dinamikus alkotás, amin –mint szinte minden alkotásomon- szürreális állatok láthatóak. Csontváz szarvas látható rajta egy olyan környezetben, ami olyan, mintha világítana, a fekete alapokra kontrasztokat festek. Ezek auraként hatnak az alakzatok körül. Az állat agancsa a fa ágait szimbolizálja. Egy szeles napon sétáltam a parkban és ez a séta ihlette ezt a fotót. Ami még egy érdekes dolog és kifejezetten az én specialitásom, hogy az állatok hátára festem a környezetben látható virágokat, a természettel eggyé varázsolva ezáltal őket.

(Fotó: Takács Gergely)

Jelenleg, itt a galériában nincsenek felcímkézve a festmények. Miért?

Ez a hazai pálya, itt nem teszem ki a címkéket úgy, mint egy kiállításon. Szeretem, hogy teret adhatok a szabad asszociációnak, így a látogatók teljes szabadságot kapnak a megtekintés, válogatás során. Mindenkinek lehet saját élménye, amit belelát és ez által sajátjának érezheti a festményt.

A festés mit jelent a számodra? Ez egyfajta terápia?

Igen. Úgy indult legalábbis. Aztán egyfajta szenvedéllyé vált és ez által építettem fel magamat.

Mit csinálsz, amikor nem festesz?

Jelenleg a kertészkedésbe vetettem bele magam. Mivel panelban lakom, ezért a kis balkonunkon próbálok a növényekkel játszani, barátságosabb légkört teremteni. Itt, a Galéria mellett, a bejáratnál van egy nagyobb kert, ahol kiélhetem ezt a kreatív oldalamat is. Nagyon szeretem a természetet, sokat kirándulok. Az időm nagy részében viszont itt vagyok, vagy festek.

Hol volt eddig kiállításod és hogyan szervezed meg ezeket?

Gödöllő város vezetése és a kulturális élet vezetői számolnak velem és más városokban is kiállítok. Vecsésen is terveztük tavaly a kiállítást, amit remélem, hogy sikerül majd pótolnunk, mert az előző években megtartott Bálint Ágnes mesefesztivál nagyon sikeres és színvonalas volt. Oda már visszatérő vendégként várnak. Békéscsabán szintén volt már kiállításom. Én is keresem a lehetőségeket és engem is sokan keresnek meg az internetes felületeken. Gödöllő város támogatását nagyon köszönöm, kifejezetten azoknak, akik a kezdettől támogattak és őszintén örülnek annak, hogy színesítem a város életét is.

(Fotó: Takács Gergely)

Nem tanultad iskolában a festészetet. Ez kényes pont, de térjünk ki erre egy pár mondat erejéig.

Nem, nem iskolában tanultam. Mindent autodidakta módon sajátítottam el és ami miatt folytattam és folytatni is fogom az azoknak a kortárs művészetet véleményezők támogatása, akik szerint egyedi amit csinálok és valóban mindenhol kiemelik, hogy ezekkel a motívumokkal nem találkoznak más alkotónál.

Mi a te üzeneted a jelenleg szárnyaikat bontogató tehetségeknek?

Legyenek kitartók csak az építő kritikát fogadják be. A szakmai réteg egy szűk réteg. Nem biztos, hogy őket kell mindig megszólítani, érdemes figyelni a nagyközönségre. Találják meg a közönségüket és vegyék körbe magukat olyan emberekkel, akik támogatók és fel tudják őket rázni egy-egy nehezebb időszakban. Használják ki a technológia/ internet adta lehetőségeket arra, hogy közönséget, közösséget építsenek, mert a mai világban nincs kizárólagosan a művészeti galériákra szorulva az ember, ha meg akarja mutatni a munkáit.  

Köszönjük Eszternek a beszélgetést, sok sikert kívánunk a továbbiakhoz!

A Tehetséges magyarok csapata

 - 

A Tehetséges magyarok program szeretettel várja az új tagokat! A jelentkezéseket a tagsag@tehetsegesmagyarok.hu címen várjuk!