Tehetséges elődeink_32.rész
2021. január 25. írta: Tehetséges magyarok

Tehetséges elődeink_32.rész

Szabó Gyula

Nincs gyerek, aki az ő hangján megszólaló meséket ne hallgatná végig csillogó szemekkel. Columbo, Doktor Bubó, Frakk, Bagira, sőt Clayton Farlow magyar hangját is ő adta a Dallasban… és még számtalan szinkronszerep jut eszünkbe róla. Mindegyik figurát ő keltette életre. Ahogy a Magyar népmesék-sorozat többsége is az ő hangján szólal meg bennünk.

20140404budatetenyi-otthonaban-szabo-gyula-kossuthdijas.jpg

Szabó Gyula Kunszentmártonban született 1930. július 15-én. A Színház és Filmművészeti Főiskolát 1954-ben fejezte be, ahonnan egyből a nagyérdemű szórakoztatására vállalkozott és megbecsült tagja lett a Petőfi -és Thália Színháznak. Játszott az Arizóna és a Művész Színházakban is. 1953-ban a filmezés is szerves része lett életének, jól állt neki például Tiborc szerepe, a Kazimir Károly rendezte, Illyés Gyula által átigazított Bánk Bánban, majd a legismertebb szerepe következett az 1963-as, A Tenkes kapitánya című sorozatban, ahol ő alakította Buga Jakabot. Vidéket járó kurucként menti az ártatlanokat, üldözi a fránya labancokat, elszánt tekintettel, szebb jövőbe vetett hittel küzd az elnyomó ellen. 

buga_jakab.jpg

(Részlet A Tenkes kapitánya c. filmből. bal oldalon Buga Jakab szerepében)

Szinkon munkái közül kiemelkedő, ahogyan Colombo hadnagynak, az alulról jövő, kopott ballonkabátos nyomozónak remek hangot kölcsönzött. Érzékeltette a morfondírozásait, a töprengő hezitálásait, amit sármmal és humorral teli iróniával tett szimpatikussá. 

szinkron_szabo_gyula_peter_falk2.jpg

(Szabó Gyula és Peter Falk)

 

2002-ben játszotta utolsó filmszerepét, A Hídemberben. Majdnem ötven hangjátékban szerepelt, és legalább száz filmben kölcsönözte a hangját olyan szereplőknek, mint például Philippe Noiret, Orson Welles vagy Alberto Sordi, de a Stan és Pan sorozatból Oliver Hardyt is az ő hangján ismerhettük meg. Éder mester is ő volt például a Pumukliban.

Élete nagy ajándékának tartotta, hogy megismerte a nála harminchárom évvel fiatalabb harmadik feleségét, Madarász Pálmát, aki élete végéig hű társa és támasza maradt minden bajban, és két gyerekük született.

2014. április 4-én, 83 évesen hunyt el hosszú betegség után. 

 

Díjai:

Jászai Mari-díj (1959, 1962)
SZOT-díj (1965)
Érdemes művész (1972)
Filmkritikusok-díja (1975)
Kiváló művész (1981)
Budapestért Díj (1996)
Kossuth-díj (2000)
A Nemzet Színésze (2006)

Fontosabb szerepei:

Boka (Molnár—Török: A Pál utcai fiúk), Arturo Ui (Brecht: Állítsátok meg Arturo Uit!), Julien Sorel (Stendhal: Vörös és fekete), Tersánszky: Kakuk Marci, Bíró László (Karinthy: Házszentelő), Brigádvezető (László-Bencsik: Történelem alulnézetben), Woland (Bulgakov: A Mester és Margarita), Milne: Micimackó, Lámsza (Tamási: Ördögölő Józsiás), Bajusz pincér (Kellér: Bal négyes páholy), Fejes: Mocorgó, Mendel Krik (Babel: Alkony), id. Hábetler, id. Zentay (Fejes: Rozsdatemető), Lenin (Satrov: Égszínkék lovak vörös füvön), Göndör Sándor (Tóth: A falu rossza), Bányai Cézár (Holberg: A politikus csizmadia), Ádám (Wojtyla: Az aranyműves boltja), Igazgató (Móricz—Kocsák—Miklós: Légy jó mindhalálig), Sir Patrick Cullen (Shaw: Segítség! Orvos!), Kimball tiszteletes (Brecht—Weill: Koldusopera), Öreg Earnshaw (Brontë: Üvöltő szelek), Noszty Pál (Mikszáth: A Noszty fiú esete Tóth Marival), filmen: Ifjú szívvel (1953), Vasvirág (1958), Kölyök (1959), Pár lépés a határ (1959), Tegnap (1959), Alázatosan jelentem (1960), Két emelet boldogság (1960), Az ígéret földje (1961), Félúton (1962), Párbeszéd (1963), Május (1963 tv), A Tenkes kapitánya (1964), Négy lány egy udvarban (1964), Vadkacsa (1964 tv), Antigoné (1965 tv), A tizedes meg a többiek (1965), A gépírók (1967 tv), Hazai pálya (1968), Én, Prenn Ferenc (1969 tv), Szemtől szembe (1970), Rózsa Sándor (1971 tv), György barát (1972 tv), Volt egyszer egy család (1972), Férfiak, akiket nem szeretnek (1975 tv), Dübörgő csend (1977), K. O. (1977), Kinek a törvénye? (1978), Amerikai komédia (1978 tv), Lear király (1978 tv), Éljen az egyenlőség! (1979 tv), Ezer év (1979 tv), Rang és mód (1980 tv), Égszínkék lovak vörös füvön (1982 tv), A zalameai bíró (1983 tv), Kérők (1985 tv), Alkony (1986 tv), Éjféli színjáték (1986 tv), A lepecsételt lakás (1987 tv), Volt egyszer egy úrlovas (1987 tv), A miniszter (1987 tv), Holnapra a világ (1989 tv). Előadóestje: A Biblia forrásai (1990).

 

Források: wikipédia, wmn.hu, nemzetiszinhaz.hu

A bejegyzés trackback címe:

https://tehetsegesmagyarok.blog.hu/api/trackback/id/tr5416402994

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása