Tehetséges elődeink_hatodik rész
2020. július 20. írta: Tehetséges magyarok

Tehetséges elődeink_hatodik rész

Dr. Polcz Alaine

A magyarországi hospice anyja.

A 2007-ben elhunyt magyar írónő, pszichológus volt az a személy, aki Magyarországon a halál és a gyász kutatásával foglalkozott elsőként és megalapította a Magyar Hospice Mozgalmat. 

Pályája kezdetén elmebetegekkel folytatott művészeti terápiát, később játékdiagnosztikával foglalkozott. 1970-től a Tűzoltó utcai II. számú Gyermekklinikán dolgozott, ahol a nagyon súlyos beteg és haldokló gyermekek és hozzátartozóik pszichológusa volt. 1976-ban Magyarországon elsőként hozott létre klinikai osztályon játszószobát, illetve külön szobát a szülők számára. 1991-ben hozta létre a Magyar Hospice Alapítványt. 

Pszichológusok széles köre alkalmazza Polcz Alaine játékdiagnosztikai módszereit, mellyel a Világjáték szceno bábteszt alapjait fektette le. Alaine életének kettősségét mutatja, hogy míg a halál pszichológiájáról ismeri őt a szakma, addig a gyermekpszichológia területén éppen olyan nagy a munkássága.

 polcz.jpg

Kitüntetései, díjai:

Déry Tibor-díj, Év Könyve díj, A Jelenkor Kiadó Könyvdíja, A Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje.

Tevékenységét nem lehet eléggé meghálálni és elismerni a díjakon keresztül. Polcz Alain olyan mély és komoly lelki traumákon esett át a II. Világháború során, melyből sokan képtelenek lettek volna felállni, de ő előnyt kovácsolt belőle és egész további életében a gyermekek és a haldoklók támogatásán dolgozott. A haldokló betegek szeretetteljes gondozásáért, a halál és gyász tabujának feloldása érdekében dolgozott egész életében.

Alain 84 évesen hunyt el, mérhetetlenül nagy hagyatékot adva nekünk és a világnak.

“Elfogadni tudni a másik halálát annyit jelent, hogy elfogadunk egy soha viszont nem látást, egy hang és gyengédség megszűntét, melyek hordozói voltak a kapcsolatnak, elfogadjuk az elképzelt közös tervekben a jövő hiányát. Az életmód megváltozása, a közös helyek és tárgyak érzelmi felszámolása, a realitás elfogadása őnélküle: ez jelenti a gyászmunkát.”

Egy rövid dokumentumfilm vele, róla: https://www.youtube.com/watch?v=mAcwA_9XvV8

Források: wikipédia, antikvarium.hu, illuzio.cafeblog.hu

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://tehetsegesmagyarok.blog.hu/api/trackback/id/tr2516038688

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása