Tehetséges elődeink_31.rész
2021. január 11. írta: Tehetséges magyarok

Tehetséges elődeink_31.rész

Ata Kandó

Ata Kandó 1913. szeptember 17-én, Budapesten látta meg a napvilágot Görög Etelka néven és miután nem tudta kimondani keresztnevét, így Ata-nak hívta magát. Személyiségét meghatározta családi háttere, szülei hihetetlen nyitottsága, életereje, intellektusa. Édesapja, Görög Imre gimnáziumi tanár, aki a későbbiekben orosz klasszikusokat fordított. Édesanyja Beke Margit a skandináv irodalom magyar nyelvű fordításában vált egyedülállóvá. Nagyapja Beke Manó, a híres matematikus volt. Első férje az egerfarmosi festőművész, Kandó Gyula volt, akinek a nevét haláláig viselte.

ata_kando.jpg

Gyulával az 1930-as évek elején költözött Párizsba, ahol megismerte a nyomorgó emigráns művészek életét. 1936-ban egy barcelonai plakátkészítő versenyen együtt nyerték el a fődíjat, ami egy kamera volt. 80 évvel később egy interjúban Ata Kandó ezt a mozzanatot úgy emelte ki, mint  élete döntő fordulata. A harmincas évek végén újra Pesten éltek, majd 1938-ban ismét Párizsban próbált szerencsét, ekkor már fotográfusként, de miután a németek megszállták Franciaországot, férjével visszatértek Budapestre. A háború alatt születtek gyermekeik, egy fiú és egy lány ikerpár.

Életművét 4 helyszínre szokás alapozni és felosztani: Párizs, Hollandia, Magyarország és Latin-Amerika. A háborút követő időszakban Ata párizsi divatházaknak dolgozott, ahol Robert Capa jóvoltából a Magnum ügynökség fotósainak fényképeit is laborálta. Időközben megismerkedett a nagyon neves fotóssá vált Ed van der Elsken-nel, aki második férje lett és gyermekeivel 1954-ben Hollandiába költözött. 1956-ban a forradalom leverése után, az osztrák-magyar határ túloldalára telepített menekülőket fényképezte. Violette Corneliussal együtt adtak ki egy könyvet a magyar menekültek tragédiájáról. Gyors munkával, összefogással már 1956 karácsonyára megjelentették az itt készült fotóriportjaikat tartalmazó albumot, s annak teljes bevételét átadták a hontalanná vált menekülteknek. 

atakando1956.jpg

1961-ben élete meghatározó élménye érte, mely fotós munkásságát is kiteljesítette. Részt vett egy utazáson az Amazonas vidékén. Atát lenyűgözte az amazonasi indiánok világa és 1965-ben újra vissza is látogatott, hogy fotózhassa az itt élők életét. Első anyagából 1963-ban jelentek meg képek a The Geographical Magazine-ban, amit 5 évvel később követett egy másik. Azok a kiállítások és kiadványok, melyek az itt készült képeit mutatták be, fontos szerepet játszottak abban, hogy a világot informálják az amazonasi indiánok életéről, problémáiról. Az Amazonas és az Orinoco őserdeiben élő indiánok néhány törzséről ő hozta az első hiteles tudósítást. Járt olyan törzsnél, ahol előtte még nem láttak fehér nőt. Indián képei 1970-ben, A Hold véréből című könyvben jelentek meg, Budapesten.

1920_1.jpg

1979–1999 között a fia közelében, a kaliforniai Sacramentóban, 1999-től 2001-ig egyik lányánál, a brit Isle of Wight szigetén, 2001 óta pedig a hollandiai Bergenben, egy idősek otthonában élt. Fotói a világ több gyűjteményében megtalálhatóak. 2016-ban Rotterdamban, a Holland Fotómúzeumban nyílt kiállítása. 1948 óta vett részt nemzetközi fotóművészeti kiállításokon. Számos szaklapban, folyóiratban, évkönyvben közölték fotóit, írásait. Magyar lapok, könyvek is rendszeresen jelentettek meg tőle képeket, cikkeket. 

2017. szeptember 15-én, néhány nappal 104. születésnapja előtt Hollandiában hunyt el Ata Kandó, a magyar fotózás egyik kiemelkedő első alakja. Isten nyugosztalja!

 kultura_elhunyt-ata-kando-vilaghiru-magyar-fotomuvesz_nagy.jpg

 

Források: wikipédia, maimanohaz.blog, vajma.info

A bejegyzés trackback címe:

https://tehetsegesmagyarok.blog.hu/api/trackback/id/tr716384362

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

István Torma 2021.01.11. 15:12:33

Szép élet, szép cikk :)
süti beállítások módosítása